Az NB III Dél-Keleti csoportjának 24. fordulójában a Martfűi LSE vizitál a Tiszakécskei LC otthonában. A szomszédvári, Tisza-parti csatára vasárnap 16.00 órától kerül sor.
Kedvezően alakult az elmúlt forduló számunkra az NB III Dél-Keleti csoportjában. A TLC győzött a Honvéd II otthonában, a Gyula remizett, még az ESMTK is pontokat vesztett. Viszont a Vasas FC II és a Monor csapata győzött és kapaszkodnak az élbolyban. Ez az öt csapat alkotja az élmezőnyt, amelyben szoros versenyfutás zajlik a bajnoki címért.
Csapatunk a tavasszal továbbra is veretlen. Igaz, hazai pályán még nem nyert Balogh Pál együttese. Ezen a hétvégén ez lesz a cél. Ellenfelünk harcos, szervezett csapat, amit meg is tapasztalhattunk ősszel idegenben.
A tiszakécskei szakmai stáb Balázs Benjámin játékára sérülés miatt nem számíthat, Takács Zsolt Zsombor is kisebb sérülés miatt pihenhet, Horváth Emil pedig továbbra is maródi.
A vasárnapi mérkőzés játékvezetője Nagy Róbert lesz, segítői a partvonalnál Márkus Péter és Punyi Gyula lesznek.
A Martfű elleni mérkőzés előtt Balogh Pál a Tiszakécskei LC első csapatának vezetőedzője úgy fogalmazott:
Szeretnénk végre itthon is három pontnak örülni. Eddig a tavaszi mérlegünk idegenben 100 százalékos, de most már itthon is nyerni kell! Bízom benne, hogy hazai környezetben a saját játékunkat játszva győzni fogunk. Nem lesz könnyű meccs, mert ellenfelünknek is minden pontra szüksége van. Biztos vagyok benne, hogy hasonlóan az őszi mérkőzésünkhöz harcos és lelkes lesz az ellenfél.
meccstörténelem:
Bár nyugodtan aposztrofálhatjuk szomszédvári csatának a meccset, a két település más vármegyében helyezkedik el, így korábban bajnoki mérkőzéseket nem játszottak egymással a magyarfutball.hu statisztikái szerint. Csupán egyszer, a tavalyi szeptember végi mérkőzésen, amikor Marsa Levente hajrábeli góljával 1-0-ra győztünk. Nem kizárt, hogy most is szoros csata lesz, ismerve a martfűiek mentalitását. Számunkra a győzelem elengedhetetlen, hiszen tovább kell stabilizálnunk az első helyet a tabellán.
szurkolói információk:
A mérkőzésre a belépőjegyek egységesen 1000 Ft-os áron megvásárolhatók a helyszínen!
14 év alattiaknak a mérkőzés megtekintése díjtalan!
Látogassunk ki minél többen a Tiszakécske Városi Sportcentrumba és szurkoljunk csapatunknak! Hajrá Kécske!
TLC
(fotók forrása: Sipos Bence/KK)