Pontosztozkodással ért véget a Tisza-parti gárdák csatája

Az NB III Dél-Keleti csoportjának 16. fordulójában a Tiszakécskei LC gól nélküli döntetlent játszott a Tiszaföldvári SE gárdájával.

Jól kezdte a mérkőzést a Tiszakécskei LC, sorra jöttek a helyzetek a vendégek kapuja előtt, azonban a gólok elmaradtak. Az idő múlásával pedig csökkent a ritmus, ami a lelkes földváriak malmára hajtotta a vizet.

A vendégek szervezetten védekeztek és a kontratámadásaikban is volt veszély. Egy ízben kapufáig is eljutottak. Ez hazai oldalon is sikerült. Sajnos, nem sikerült megzörgetni a hálót Krnács mögött.

A találkozó üde színfoltja egy csoportnyi kisgyermek volt, akik információink szerint Jászkarajenőről érkeztek szervezett keretek között és 90 percen keresztül hangosan buzdították a kécskei csapatot.

Bízunk benne, hogy legközelebb is eljönnek a csapatunk meccsére és lelkes szurkolásukat győzelemmel hálája majd meg gárdánk!

2024.11.17. NB III Dél-Keleti csoport 16. forduló

Tiszakécskei LC – Tiszaföldvári SE 0 – 0

Tiszakécske Városi Sportcentrum, 200 néző. Vezette: Nyekita Benjámin (Volentics Erik, Végh Márton)

TLC: Szmola – Balázs B., Takács Zs., Valencsik, Grünvald(Sallai, 73.), Antal G., Géringer(Sipos Z., 57.), Pintér D., Szekér, Zámbó(Marsa, 86.), Takács T.(Burdika, 57.) Vezetőedző: Balogh Pál

TISE: Krnács- Lestyán, Bódai, Oláh Á., Kálmán, Bojtos, Ruzsa, Antman, Bánki-Horváth P.(Bánki-Horváth G., 93.), Sági, Szabó Cs. Vezetőedző: Rétes Pál

A mérkőzést követően Balogh Pál vezetőedző úgy értékelt:

Ez a mérkőzés összefüggésben van a múlt heti Kecskeméti TE II elleni találkozónkkal, mert ott sem sikerült betalálni a kapuba és most sem, pedig próbáltunk két csatárral támadni. Az elején meg is lettek volna a lehetőségeink a gólszerzésre, de azok kimaradtak. Utána meddő volt a játékunk, pedig mentünk, daráltunk.

Azt nem lehet elmondani a csapatról, hogy ne akart volna, sajnos veszély nem volt a játékunkban. A kapufáról kipattanó labda sem befele pattant, de ez velejárója a mérkőzéseknek. Az pedig tény, hogy csak rúgott góllal lehet mérkőzést nyerni. Ezen a találkozón, hazai pályán, mindenképpen nyerni kellett volna. Sajnos ezt nem sikerült abszolválni, mert az ellenfél hősiesen küzdött, és megérdemelten vitték el tőlünk az egy pontot.

Csapatunk november 24-én 14.00 órától szintén hazai pályán a Monor SE ellen zárja a 2024-es esztendőt. Látogassunk ki akkor is a Sportcentrumba és szurkoljunk a csapatnak!

Hajrá Kécske!

TLC

(fotók forrása: Sipos Bence/Kécskei Krónika)