Ferencvárosi nevelésű középpályással erősítettünk

Pintér Dániel (22) belső középpályás, aki Nagykanizsáról érkezett a Tiszakécskei LC kötelékébe. Új igazolásunk célja, hogy a szezon végén feljutást ünnepelhessen a csapattal.

Hol futballoztál eddig pályafutásod során?

A Ferencvárosban nevelkedtem. Végigjártam az utánpótlás csapatokat, egészen az NB III-ig. A harmadik vonalban eltöltöttem három évet, és az utolsó szezonban csapatkapitány voltam. Ezt követően szintén az NB III-as Nagykanizsára kerültem egy évre. Ezután igazoltam Tiszakécskére.

Hogyan szerződtél Tiszakécskére?

A menedzserem keresett meg a tiszakécskei lehetőséggel. Balogh Pál vezetőedző a bátyámnak volt már az edzője Szolnokon. Innen jött az ismeretség.

Mit tapasztaltál eddig a TLC berkeiben?

Nagyon pozitív benyomásokat szereztem az eddig eltöltött három hétben Tiszakécskén. Változáson esett át ez a keret, de akik itt maradtak nagyon jól fogadtak. Kiváló játékosok és emberileg is nagyon jók. Jól érzem magam itt és úgy érzem, hogy egy jó közösség alakulhat ki, és jó lesz ez a csapat.

Mennyire ismerted a Tiszakécskei LC csapatát?

Figyelemmel követtem az elmúlt szezonban a Tiszakécske teljesítményét. Voltak itt barátaim. Többek között Czékus Ádám, aki jókat mondott nekem erről a klubról.

Milyen poszton futballozol?

A belső középpályán futballozom, legyen szó akár támadó vagy védekező pozícióról.

Mire lehet képes a tiszakécskei keret az előttünk álló szezonban?

Még várjuk a csoportbeosztást, de mindenképp szeretnénk előrébb lépni. Van egy közös célunk, mégpedig az, hogy visszajussunk az NB II-be. Ebben szeretnék segíteni.

Miért a labdarúgást választottad hivatásul?

Nekem édesapám is futballozott alacsonyabb osztályban, valamint van egy tíz évvel idősebb bátyám, aki Békéscsabán focizik. Az ő példáját követtem, hiszen ő a példaképem. Szerettem volna az ő nyomdokaiba lépni. Az egész családom sportos, nem is volt kérdés, hogy mivel szeretnék foglalkozni.

 

Tiszakécskei LC