Négygólos döntetlennel, egy pontot szereztünk a Szeged ellen

A Tiszakécskei LC labdarúgó csapata jó mérkőzést játszott a Szeged-Csanád GA gárdája ellen szerda este a Városi Sportcentrumban. A végeredmény 2-2 lett, ami inkább a szegediekre nézve hízelgő, igaz a bajnoki végén a kék-feketék is meccslabdát hibáztak.

A mérkőzés előtt köszöntöttük Maczkó Gábort a Tiszakécskei LC masszőrét, aki a ezen a mérkőzésen segítette 300. alkalommal a csapatunkat. Maczkó Gábor, akit mindenki csak ,,Maciként” ismer labdarúgó pályafutásának nagy részét is a Tiszakécske színeiben töltötte. Ő az egyetlen olyan volt labdarúgó, aki megyei III. osztálytól az NB I-ig minden honi osztályban szerepelt. A tiszakécskei labdarúgás ikonikus alakja, aki a helyi futball új érájában is meghatározó szerepet játszik. Jelenlétével, munkájával erősíti a helyi identitást a klubon és a kereten belül. Az új érában a megyei I. osztálytól dolgozik masszőrként klubunknál, megélve több bajnoki címet, szép sikert.

Szintén a mérkőzés előtt Józsa Lászlóra emlékezünk 1 perces gyásszünettel. Józsa László az 1970-es évektől a 80-as évek közepéig futballozott Tiszakécskén, majd utánpótlás edzőként vezette serdülő és ifjúsági csapatainkat. Később a Sportliget gondnoka volt évekig. Emlékét megőrizzük.

A semleges nézők számára igazi csemege lehetett a TLC-Szeged csata. Volt itt négy szép gól, büntető, kiállítás, izgalmas végjáték…

A döntetlennel a vendégek lehetnek elégedettebbek, hiszen a meccset uralta a hazai csapat. Közelebb álltunk a győzelemhez.

A mérkőzés elején kiegyenlített játék folyt, aztán egyre jobban átvette a dominanciát a tiszakécskei csapat. Ez a fölény a 18. percben érett góllá, büntetőből Zamostny Balázs szerezte meg a vezetést. A kécskei támadó magabiztosan lőtt a kapu jobb oldalába. 1-0.

A vezetés után még magabiztosabban futballozott a hazai csapat. Semmi jel sem utalt arra, hogy a szegediek egyenlíteni fognak, de az első lehetőségükből, amikor felértek a kécskei kapu elé, egyenlíteni tudtak. Gera Norbert futott fel a 16-osig a 36. percben, laposan bejátszotta középre a labdát Haris Attilának, aki faképnél hagyta védőjét egy fordulással, és könnyedén Kiss Ágoston kapujába lőtt. 1-1.

A második félidőt jól kezdte csapatunk: a 48. percben Kocsis Dominik góljával újra vezetéshez jutottunk. Egy hazai szöglet után továbbcsúsztatták a labdát az ötösnél, majd Kocsis belsővel a szegedi kapuba lőtt. 2-1.

Ezt követően sem utalt arra semmi jel, hogy a meddő szegedi próbálkozások gólra vezethetnek, mégis sikerült egyenlíteniük a vendégeknek. A 70. percben Márkvárt Dávid egy átlövésgóllal egalizált. 2-2.

A 82. percben ismét a szegediek középpályása volt a főszereplő, aki utolsó emberként szabálytalankodott, így piros lapot kapott.

Az emberelőnyt csapatunk már nem tudta kihasználni a hátralévő percekben, hiába helyezett nyomást a szegedi kapura, ráadásul a lefújás előtt egy szegedi kontra után ajtó-ablak helyzetben hibázott Prosser. Erre mondják, hogy kihagyta a meccslabdát.

Összességében jó mérkőzést láthatott a közönség, de a döntetlennel egyik csapat sem lehet igazán elégedett.

2023.09.27. Merkantil Bank Liga NB II 9. forduló

Tiszakécskei LC–Szeged-Csanád GA 2–2 (1–1)

Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 500 néző. Vezette: Takács Tamás (Vígh-Tarsonyi Gergő, Belicza Bence Péter)

Tiszakécskei LC: Kiss Á. – Balázs B., Fodor F., Viczián – Bencze M. (Grünvald, 70.), Szekér Á., Kocsis D. (Krivocjuk, 80.), Szőr, Erdei (Torvund, 70.) – Bertus (Csáki, 80.), Zamostny (Cipf, 75.)

Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Gera N., Szilágyi Z., Nagy Zs., Tóth B. (Kővári, 65.) – Óvári Zs. (Doncsecz, 55.), Haris, Gajdos (Prosser, 55.), Márkvárt, Nyári (Borvető, a szünetben) – Bíró

Gólszerző: Zamostny (18. – 11-esből), Kocsis D. (48.), ill. Haris (36.), Márkvárt (70.)

Kiállítva: Márkvárt (82.)

vezetőedzői értékelések:

Vas László, Tiszakécskei LC: Fájó, hogy jó mérkőzés után nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. A mérkőzés nagy részében rá tudtuk erőltetni az akaratunkat az ellenfelünkre. Kétszer is előnyt szereztünk, de nem jól sáfárkodtunk vele. Az első kapura lövéséből az ellenfél megszerezte az egyenlítést, aztán megint vezetéshez jutottunk, de utána passzívvá váltunk, ami nem tetszett. Nem volt benne a meccsben, hogy ismét kiegyenlítenek, mégis sikerült nekik. Utána már nem tudtuk magunk javára fordítani a mérkőzést. Ennek ellenére megdicsértem a fiúkat, mert a hozzáállásunk megfelelő volt. Tanulnunk kell a hibákból.

Aleksandar Stevanovic, Szeged-Csanád GA: Nem ilyen mérkőzésre számítottunk, nagyon nehéz meccs volt ez számunkra. Rosszul érkeztünk meg ebbe a találkozóba. A Tiszakécske meglepett minket. Mi szenvedtünk végig. Egy pontot sikerült elvinnünk, igaz, az utolsó pillanatban megvolt az esélyünk a győzelemre. Összességében jobb volt a Tiszakécske, az az igazság. Az egy ponttal elégedett lehetek, a mutatott játékkal viszont abszolút nem.

A Tiszakécskei LC labdarúgó csapata vasárnap újra pályára lép a bajnokságban. Mosonmagyaróváron kell megküzdenünk a bajnoki pontokért.

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

TLC

(fotók: Sipos Bence/Kécskei Krónika)