A Merkantil Bank Liga NB II 8. fordulójában a Duna Aszfalt TLC labdarúgó csapata Soroksárra látogat, ahol a Vác FC gárdájával mérkőzik meg.
A vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban Simon Antal, a Duna Aszfalt TLC labdarúgó csapatának vezetőedzője nyilatkozott a tiszakecskefoci.hu-nak:
Számunkra talán az év legnehezebb mérkőzése következik, hiszen itt kötelező nyernünk. Ráadásul szeptemberben ezen kívül már csak egy bajnoki mérkőzésünk lesz. Csak a győzelem elfogadható, remélem, hogy ezt a játékosok is kellőképpen átérzik és úgy állnak a meccshez, hogy csak a három pont lebeg a szemük előtt. Kiélezett mérkőzés lesz, a Vác a dorogiakat már legyőzte Soroksáron. Mindent meg kell tennünk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát!
meccstörténelem:
Eddig négyszer játszott egymás ellen tétmeccset a két város labdarúgó csapata, kétszer az NB I-ben és kétszer az NB II-ben. A mérleg teljesen egyenlő: két váci és két tiszakécskei győzelem született eddig.
szurkolói információk:
Jegyinformáció:
A mérkőzésre a jegy egységesen 1,000,-Ft-ba kerül. A 14 éven aluliak a mérkőzést ingyen tekinthetik meg ( A 14 éven aluliaknak a diákigazolványt kell felmutatniuk.)
A jegyvásárlásához személyi igazolvány (fényképes igazolvány) felmutatása szükséges!
1.pont – Bejárat
2.pont – Vendégszektor
Utazzunk el minél többen Soroksárra és biztassuk a fiúkat! Legyen meg a nagyon fontos három pont! Zúgjon a Hajrá Kécske!
Duna Aszfalt TLC
(felső fotó forrása: vacfc.com)