A Vasas II ellen is megszerezte a három pontot csapatunk

Az NB III Dél-Keleti csoportjának 12. fordulójában éllovas csapatunk a szintén az élmezőnyhöz tartozó Vasas FC második csapatát fogadta a Sportcentrumban és győzött 3-2-re. Ennek és az üldözők botlásának köszönhetően már négy pont a TLC előny az élen.

A Tiszakécskei LC labdarúgói úgy léphettek pályára vasárnap, hogy már tudták, kora délután a Gyula és az ESMTK is döntetlent játszott.

A Vasas II jól kezdett a mérkőzés elején mezőnyfölényben futballoztak. Igaz, az első félidő kevés lehetőséget hozott. A 30. percben csapatkapitányunk, Balázs Benjámin talált be fejjel az ellenfél kapujába, egy jobb oldali beadást követően.

A második félidő elejét jól nyomta meg a TLC, előbb Vajda Roland, majd Grünvald Attila is betalált Bánfalvi hálójába. Ekkor, a 63. percben úgy tűnt, hogy megtört az ellenfelünk, bennünk pedig további találatok lehetnek.

A 74. percben azonban a Vasas talált be Rideg Bálint révén és ettől lendületet kaptak a vendégek. A 88. percben Ottucsák György még szorosabbá tette az eredményt. Szerencsére azonban több vendég gól már nem esett, így itthon tartotta a TLC a három pontot.

Csapatunk erejét jól mutatja, hogy ezúttal úgy győztünk, hogy kevesebb volt a kiemelkedő teljesítmény, mint a legutóbbi hazai bajnokin. A csapategység és a küzdőszellem viszont újra sikert hozott.

2024.10.20. NB III Dél-Keleti csoport 12. forduló

Tiszakécskei LC – Vasas FC II 3 – 2 (1 – 0)

TLC: Prokop – Balázs B., Takács Zs., Valencsik, Grünvald(Burdika, 89.), Antal G., Pintér D.(Marsa, 95.), Géringer, Szekér, Sallai D., Vajda R.(Takács T., 73.) Vezetőedző: Balogh Pál

Vasas FC: Bánfalvi- Puskás Zs., Forgó (Kalmár D., 70.), Farkas J., Farkas B., Rideg B., Hős (Ottucsák, 79.), Szabó B., Mikolay T. (Szilvási, 53.), Feledy (Borgula, 70.), Molnár Cs.(Boros, 70.) Vezetőedző: László András

gólszerző: Balázs (30.), Vajda (57.), Grünvald (63.) ill. Rideg (74.), Ottucsák (88.)

A mérkőzést követően Balogh Pál vezetőedző nyilatkozott a tiszakecskefoci.hu-nak:

Azt kell mondanom, hogy a Vasas fiatal gárdája azt hozta, amit vártunk tőlük. Nagyon dinamikus, gyors csapat. Rendkívül nagy önbizalommal jöttek, mert eddig jól szerepeltek a bajnokságban. Ezt próbáltuk volna mi kihasználni, mert úgy gondoltuk, hogy az ellenfeleik eddig jószerivel visszaálltak ellenük. Bíztam abban, hogy így lesznek mögöttük akkora területek, hogy pontosan le tudjuk játszani a támadásokat. Az első félidő elején nagyon kapkodó volt a játékunk, sok technikai hibával futballoztunk, ami nagyon meglepő volt számomra. Nem egy, vagy két ember, hanem szinte az egész csapat alul teljesített ilyen téren. Szerencsére a gyengébb játékból is felül tudtunk kerekedni, és egy formás támadás után a vezetést sikerült megszereznünk. Ez egy begyakorolt figura volt, aminek kimondottan örültem. A második félidő eleje úgy nézett ki, ahogyan ki kellett néznie, jöttek is a gólok. Bíztam abban, hogy a negyediket is meg tudjuk szerezni, mert a Vasast megfogta a három nullás előnyünk. Utána azt kell, hogy mondjam, hogy két gólt talált az ellenfelünk, de ez az érdemeikből nem von le semmit. Próbáltak kiegyenlíteni, de a végén okosan és higgadtan sikerült megőriznünk az eredményt. Ilyen is van, gyengébb játékkal is lehet nyerni. Ez egy ilyen nap volt, de le a kalappal a játékosok előtt, büszke vagyok rájuk.

A Tiszakécskei LC legközelebb október 27-én, Hódmezővásárhelyre utazik a bajnokságban.

Szép volt fiúk! Továbbra is Hajrá Kécske!

TLC

(fotók: Sipos Bence/Kécskei Krónika)