A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában a Tiszakécskei LC Iváncsán szenvedett 4-0-s vereséget és ezzel búcsúzott a sorozattól.
2024.09.14. Iváncsa, Károlyi István Sporttelep
Iváncsa KSE – Tiszakécskei LC 4 – 0 (1 – 0)
Iváncsa: Varga Á. – Kasza, Törőcsik(Király), Barta(Mihály), Vass B.(Orbán), Kovács S., Aradi, Székely(Sándor), Budai, Madarász(Nyilas B.), Berekali. Vezetőedző: Tóth András
Tiszakécske: Baráth – Csáki(Lehoczky), Géringer, Balázs(Sallai D.), Takács Zs., Valencsik, Antal G., Marsa, Tóth B.(Pintér), Vajda(Burdika), Takács T. (Sipos Z.) Vezetőedző: Balogh Pál
gólszerzők: Aradi (44.), Törőcsik (47., 49.), Vass B. (57.)
kiállítva: Géringer (50.)
A mérkőzést követően Balogh Pál vezetőedző nyilatkozott klubunk honlapjának:
Volt egy pár kérdés bennünk egy-két játékossal kapcsolatban. Ezekre a kérdésekre most válaszokat kaptunk… A bekapott gólig jobban játszottunk, mint az ellenfelünk. Az első félidő végén egy pontrúgást követően kaptuk az első gólt, majd a második játékrész elején egymás után kettőt, ami le is zárta a mérkőzést. A hazai csapat megérdemelte a győzelmet és a továbbjutást.
A Tiszakécskei LC a vereségnek köszönhetően nem jutott be a MOL Magyar Kupa 4. fordulójába. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Iváncsa KSE várhatja a sorsolást.
A TLC legközelebb szeptember 22-én 17.00 órától lép pályára a bajnokságban. Akkor a Budapest Honvéd II látogat majd Tiszakécskére.
Szurkoljunk akkor is a csapatnak!
Továbbra is Hajrá Kécske!
TLC
fotók: archív