Vasárnap délután elkezdődnek a küzdelmek az NB III Dél-Keleti csoportjában. Ennek apropóján beszélgettünk Balogh Pállal, a Tiszakécskei LC vezetőedzőjével.
Hogyan értékeli a csapat mögött álló nyári felkészülést?
Az eltervezett hat hetes felkészülés a tervek szerint zajlott. A felkészülési mérkőzésekre úgy választottuk meg az ellenfeleket, hogy inkább nálunk magasabb osztályból legyenek, hiszen így a csapatunk a magasabb intenzitásra készülhet. Nekünk az NB II a célunk. Vissza kell kerülni a Tiszakécskei LC-nek a másodosztályba, hiszen ennek a klubnak ott van a helye.
Ezek az edzőmérkőzések jól szolgálták a felkészülést. Minden meccsnek meg volt a saját célja. Lépcsőről-lépcsőre haladtunk. Először a védekezést stabilizáltunk, majd a támadójátékra tevődött át a hangsúly. A fejlődés továbbra is cél. Meccsről-meccsre javulnunk kell.
Mi a véleménye a bajnoki csoportunkról, illetve a bajnokságot alkotó gárdákról?
Természetesen minden csapatról megvannak a szükséges információink, de meg kell tapasztalnunk személyesen is ezt a bajnokságot és ellenfeleinket. Az biztos, hogy mindenkit tisztelni kell és vér-komolyan kell venni minden mérkőzést. Minden ellenfél célja az lesz, hogy a TLC ellen a legjobbját nyújtsa. A saját játékunkra kell koncentrálni, illetve arra, hogy azt minél precízebben végrehajtsuk. Kitűzött célunkhoz nagy fegyelmezettség és odafigyelés szükséges.
Jó játékkal szeretnénk megörvendeztetni a szurkolóinkat. Szeretnénk őket visszacsalogatni a lelátóra. Egységes, szerethető csapatot kell kialakítanunk.
Hogyan sikerültek az igazolások?
Az igazolások a játékstílusunkhoz történtek. Olyan labdarúgók kerültek hozzánk, akik illeszkednek a rendszerbe. Fontos volt, hogy emberileg és sportemberként is a tiszakécskei klubhoz méltó labdarúgók érkezzenek. Több fiatalt is kellett igazolnunk, a fiatalszabály miatt, valamint érkeztek olyan rutinos labdarúgók, akik meghatározó szerepet tölthetnek be a keretben. Emellett fontos volt, hogy egészséges versenyhelyzet alakuljon ki a keretben. Esetleges sérüléseknél, mindenki helyére hasonló képességű játékos kerülhessen. A kezdőben mindig a legjobban formában lévő labdarúgók játszhatnak.
Mit vár a Tiszaföldvár elleni első bajnokitól?
Újonc csapat, akik magabiztos teljesítménnyel lettek bajnokok. Természetesen ők is több játékost igazoltak. Nehéz meccs lesz, hiszen biztos, hogy nagy lelkesedéssel vetik bele magukat az első NB III-as mérkőzésükbe. Nekünk a legjobbunkat kell nyújtani és már az elejétől nagy nyomást kell helyezni rájuk. Ezt a terhet el kell viselni a csapatunknak. Döntő lesz, hogy minél hamarabb a kapujukba találjunk.
Sérülések nehezítik a felkészülést az első bajnoki előtt?
Csáki Róbert komoly hiányzó. Ő sajnos, ismét megsérült, de mentalitását ismerve azon lesz, hogy minél hamarabb pályán lehessen. Továbbá az egyik új igazolásunkra, Juhász Gergelyre térdműtét vár. Ő az egyik felkészülési meccsen sérült meg. Rá valószínűleg csak a tavaszi szezonban számíthatunk.
TLC
(fotók forrása: Szentirmay Tamás, Sipos Bence/Kécskei Krónika)