A Vasas ellen mérkőzik csapatunk vasárnap

A Merkantil Bank Liga NB II 13. fordulójában a Tiszakécskei LC csapatára nagy kihívás vár, hiszen a tabella 4. helyén állomásozó, tavaly még NB I-es Vasas FC érkezik a Sportcentrumba.

Aktuális ellenfelünk nem kezdte túl jól a másodosztály küzdelmeit, de látható, hogy egyre inkább magára talál Desits Szilárd vezetőedző együttese. Legutóbb éppen a tabella 2. helyén álló Nyíregyháza Spartacust győzték le 3-0-ra. Előtte a Kozármislenytől kikaptak 4-3-ra, még a Csákvárral 1-1-es döntetlent játszottak. A bombaerős kerettel bíró angyalföldiek célja nem is lehet más, mint a gyors visszakerülés az NB I-be.

A vendégek jelenlegi legjobb góllövője a 6 gólos Tóth Milán László.

Csapatunk a legutóbbi négy mérkőzésén nem kapott ki, amire lehet építeni, még akkor is ha ebből három bajnoki döntetlennel ért véget.

A TLC szakmai stábja sérülés miatt továbbra sem számíthat Márkus Attilára, Kiss Balázsra és Csáki Róbertre, illetve Bekker Roland és Rostislav Prokop sem egészséges jelenleg.

A vasárnapi bajnoki játékvezetője Takács Tamás lesz, az asszisztensek Márkus Tamás és Horváth Róbert, még a tartalék játékvezetői feladatokat Kovács Imre látja majd el.

A vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban Vas László vezetőedző úgy nyilatkozott klubunk honlapjának:

A Vasas kvalitásokat és képességeket tekintve a mezőny egyik kiemelkedő csapata. Csakis megfelelő hozzáállással, a taktikai fegyelem betartásával és nagy küzdeni tudással lehetünk eredményesek ellenük. Márpedig az a célunk, hogy eredményesen szerepeljünk vasárnap délután.

meccstörténelem:

Ami az egymás elleni mérleget illeti, nagy a Vasas dominanciája: az élvonalban kettőből két meccset nyertek ellenünk az angyalföldiek, míg a másodosztályban hat találkozóból egyszer győztünk ellenük, egy döntetlen és négy piros-kék siker szerepel a statisztikában. Legutóbb 2022 áprilisában találkoztunk a budapestiekkel, akkor idegenben 4–0-ra győztek. Arról a találkozóról alább tekinthetnek meg összefoglalót:

szurkolói információk:

A jegyek ára egységesen 1000 Ft, 14 éves kor alatt a belépés díjtalan.

A Sportcentrum kapui a szurkolók számára egy órával a mérkőzés kezdete előtt nyílnak meg.

A vendégszurkolók a Strand utcai bejárat felől léphetnek be a szektorukba.

Látogassunk ki minél többen vasárnap a Sportcentrumba és segítsük győzelemhez a csapatot! Zúgjon a Hajrá Kécske!

TLC

(videó forrása: MLSZ Youtube, fotók: Sipos Bence (Kécskei Krónika), statisztika: magyarfutball.hu)