Egyre jobb teljesítmény és kiváló csapategység jellemzi a TVSE U16-os leány csapatát, amely 3 pont előnnyel vezet a bajnoki tabellán a második helyen álló BVSC-Zugló előtt. A lányok előbb április 13-án a Csepel FC-t győzték le 3-0-ra a Sportcentrum centerpályáján, majd április 15-én a Hódmezővásárhely otthonában nyertek 5-0-ra. A lányok felkészítését Ádám Sándor és Szőke Géza edzők végzik lelkiismeretesen.
A tiszakecskefoci.hu-nak Ádám Sándor edző nyilatkozott a két említett mérkőzésről:
Nagy élmény volt a lányoknak szerdán, hogy a Sportcentrum centerpályáján játszhattak. Ott, ahol felnőtt csapatunk is játssza bajnoki mérkőzéseit. E miatt kicsit izgultak is. Talán ennek köszönhetően nem lett még nagyobb különbség a gólokat tekintve a Csepel ellen. A lényeg természetesen az volt, hogy itthon tartsuk a három pontot és ezt sima győzelemmel abszolváltuk.
Szeretnénk köszönetet mondani a szurkolóknak is, akik szép számban érkeztek a helyszínre.
Ami a Csepel ellen kimaradt az szombaton Hódmezővásárhelyen bement. Az 5-0-s győzelem ellenére a vásárhelyiek keményebb ellenfélnek bizonyultak. Ezen a meccsen szinte minden helyzetünket gólra váltottuk.
A két mérkőzés 8 góljából Kis Lili Anna egyedül 7 gólt vállalt. Ő vezeti a bajnoki góllövőlistát is 24 góllal.
A csapatnál folyamatos a fejlődés. A lányok már több éve együtt játszanak, sok a tehetséges gyerek közöttük, sőt Szentkirályról is érkezetek ügyes lányok, akik hozzá tudtak tenni a gárda fejlődéséhez. A csapat sikerességének titka az elvégzett munka és a kiváló csapategység.
TVSE U16 leány csapat: Balla Tamara, Debreczeni Dorina, Bimbó Petra, Baranyi Alexandra, Rafael Nóra, Gulyás Bíborka, Dóka Hanna, Jakab Dzsenifer, Árvai Szimonetta, Kis Lili Anna, Bódog Petra, Kupai Hajnal, Lajkó Boglárka és Kovács Klaudia
Szép volt lányok! Hajrá Kécske!
TLC
(fotók: Sipos Bence / Kécskei Krónika)