Bravúros pontszerzés Diósgyőrben – tovább nőtt a veretlenségi sorozatunk!

A feljutásért harcoló, második helyen álló DVTK oroszlánbarlangjában sikerült 1 pontot szerezni a Tiszakécskei LC csapatának. Labdarúgóink hatalmas szívvel küzdöttek, s már nyolc mérkőzés óta veretlenek a bajnokságban!

A mérkőzés első félidejében két hazai játékos is gólt szerezhetett volna, mindketten Molnár G. passzából, de előbb Eppel, majd Németh M. is a kapust találta el, illetve Holczer bravúrral védett. Ezt követően a Tiszakécske rendezte a sorokat, jobban figyeltek Molnár Gáborra, és ellaposodott a mérkőzés. A vendégek részéről kevés támadás futott, a Kécske megelégedett azzal, hogy nem a védő harmadában kellett futballoznia.

A térfélcserét követően sem történt változás a játékban, a DVTK-nak nem igazán volt elképzelése arról, hogy miként bontsa meg a vendégek védekezését, és ezen a cserék sem segítettek. A Tiszakécske jól védekezett, amikor pedig sikerült őket átjátszaniuk a diósgyőrieknek, akkor még mindig ott volt Holczer kapus, aki ezen a napon a mezőny legjobbjának bizonyult. – írt a mérkőzésről az nso.hu.

Mindezt kiegészítve leszögezhető, hogy a hazai csapat játékában nem volt meg a kellő átütőerő ahhoz, hogy megszerezze a győzelmet. A tiszakécskei labdarúgók oroszlánként küzdöttek, s Visinka mester taktikája újfent kiválóan működött.

Holczer mellett több kimagasló teljesítmény is volt a TLC-nél, csak néhányat kiemelve. Erdei Carlo, aki kiválóan irányított, s ha kellett a védekezésből is maximálisan kivette a részét, Kovács Barnabás és Kosznovszky Márk ismét ,,három tüdővel” robotolta végig a játékidőt, rendkívül hasznos a játékuk meccsről-meccsre. Gyurjánt az első félidőben nehezen tudták tartani a piros-fehérek, Csáki és Máté sziklaszilárdan álltak a lábukon a védelem közepén… mindenkiről lehetne írni dicséretet, de a legörömtelibb, hogy CSAPATKÉNT ,,muzsikálunk” nagyon jól ezen a tavaszon.

Jár a köszönet azoknak a szurkolóinknak is, akik elkísérték idegenbe a csapatot és a helyszínen biztatták a fiúkat.

2022.04.10. Merkantil Bank Liga NB II 32. forduló

DIÓSGYŐRI VTK–TISZAKÉCSKEI LC 0–0

Diósgyőr, 2153 néző. Vezette: Veizer Roland (Horváth Róbert, Szilágyi Norbert).

Diósgyőri VTK:  Póser – Eperjesi, Hegedűs J., Szatmári Cs., Keller – Jurek (Kocsis D., 57.), Lucas, Oláh B., Németh M. (Bertus, 57.) – Molnár G. (Zsolnai, 85.), Eppeel (Horváth Z., 69.)

Tiszakécskei LC: Holczer – Balázs B., Csáki, Máté Zs., Uzoma – Erdei, Kovács B. – Gyurján (Vachtler, 58.), Kosznovszky, Simon M. (Farkas A., 82.) – Beliczky (Kalmár, 78.)

Dragan Vukmir vezetőedző, Diósgyőri VTK: Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni ma. Azt lehetett látni, hogy volt egy kis fáradtság a szerdai meccs után, nem voltak frissek a játékosok, és lehet, hogy a váltás is érződött. A meccs elején volt két helyzetünk, amiket be kellett volna lőni. Az ellenfél nem játszani jött, a védekezésüket viszont jól megszervezték. Voltak dolgok, amik jól működtek, pozitívumok, de az ellenfél 16-osnál nem tudtunk megfelelő kényszerítőket alkalmazni. Az előrejáték nem igazán tetszett, sok volt a hátra passz, ezen javítani, változtatni kell. (forrás: nso.hu)

Visinka Ede vezetőedző, Tiszakécskei LC: Az elején nagyon ránk jött a hazai csapat. Holczer bravúrjainak köszönhetően megúsztuk kapott gól nélkül ezt az időszakot. Ezt követően rendeztük a sorokat, aminek eredményeképpen kiegyenlített mezőnyjátékot láthattunk. Abszolút elégedettek lehetünk az egy ponttal. Itt Diósgyőrben mindig bravúr a pontszerzés.

Csapatunk legközelebb a Csákvárt fogadja a Sportcentrumban, április 17-én vasárnap 17.00 órától. Aki teheti, jöjjön ki a mérkőzésre és szurkoljon a csapatnak!

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

(fotók forrása: nso.hu, dvtk.eu)