Az NB III Keleti csoportjának 19. fordulójában Putnokra utaznak a Tiszakécskei LC labdarúgói. Cél ezúttal is: a három bajnoki pont.
A Putnok jelenleg a 14. helyen áll a bajnokságban, legutóbb Cegléden kaptak ki 1-0-ra. Legutoljára október közepén a DVSC II ellen győztek.
Nagy Sándor tanítványai az előző fordulóban az ismert okok miatt játék nélkül kapták meg a 3 pontot a Sényő ellenében. Ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a putnoki Várady Béla Sportközpontban, zárt kapus mérkőzésen kell megtenni mindent a sikerért.
A vasárnapi bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban Nagy Sándor vezetőedző nyilatkozott honlapunknak:
Nem ígérkezik könnyűnek ez a mérkőzés számunkra, hiszen egy szervezett, jó futballt játszó csapat otthonába látogatunk. Ennek ellenére nekünk egyértelműen csak a győzelem az elfogadható eredmény.
A két település labdarúgó csapatai még soha nem játszottak egymás ellen bajnoki meccset. Ebből a szempontból történelmi lesz a találkozó. Reméljük, hogy kécskei sikerrel veszi kezdetét ez a történet.
A mérkőzés a koronavírus járvánnyal kapcsolatos intézkedések értelmében zárt kapus lesz. Szurkolók nem látogathatják.
Mindent bele fiúk! Hajrá Kécske!
TLC
(kép forrása: putnokfc.hu)