Labdarúgó csapatunkra nem vár könnyű feladat vasárnap, hiszen az egyre jobb formába lendülő gyirmóti gárda otthonába látogatunk.
Számunkra is folytatódik az NB II-es pontvadászat, igaz a vasárnapi meccset követően újra két hetes bajnoki szünet következik a válogatott mérkőzések miatt. Csapatunknak nagy szüksége van a pontokra, reméljük, hogy sikerül gyarapítani a Duna Aszfalt TLC neve mellett az egységek számát.
A vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban Simon Antal, a Duna Aszfalt TLC labdarúgócsapatának vezetőedzője nyilatkozott:
Olyan csapat otthonába látogatunk, akik a szezon előtt a feljutást tűzték ki célul, ám a rajtjuk nem sikerült jól. Azóta sikeresen kijöttek a hullámvölgyből, ezt jól mutatja, hogy a legutóbbi hat meccsükből ötöt megnyertek. Keretüket volt NB I-es labdarúgók, egykori válogatottak is erősítik.
Az elmúlt időszakban volt időnk a bajnoki meccsek hiánya miatt, részletesen kielemezni az eddigi teljesítményünket, s a taktikánkat is. Ebből is tudunk építkezni a jövőre nézve.
A keretben vannak sérült játékosok, ennek ellenére, akik harcra készek, mindent megtesznek majd azért, hogy jó teljesítményt nyújtsanak és pontot vagy pontokat szerezzünk.
szurkolói információk:
A Gyirmót FC a helyszíni jegyvásárláshoz nem teszi kötelezővé a szurkolói kártya használatát és a normál mérkőzésekre személyes adatok megadása nélkül tudnak jegyet váltani a szurkolók.
A szurkolók az interneten – meccsjegy.mlsz.hu – és a Ticket Express jegyirodáiban is megvásárolhatják a jegyeiket. Az internetes vásárláskor a jegyért bankkártyával kell fizetni. Kérjük a szurkolókat, nyomtassák ki a jegyet és a kinyomtatott lapot hozzák magukkal a mérkőzésre. Az internetes és jegyirodás jegyvásárláshoz kötelező a szurkolói kártya!
A pénztárak nyitása a mérkőzés előtt 1 órával történik.
Jegyárak:
Felnőtt: 1000 Ft
Diák, nyugdíjas 500 Ft
Gyermek 6 éves korig: 5 Ft
meccstörténelem:
A Gyirmót FC Győr ellen idáig mindössze kétszer játszottunk bajnoki mérkőzést, s mindkétszer vereséget szenvedtünk. Az elmúlt szezonban idegenben 5-0-ra kaptunk ki, itthon pedig 4-3-ra.
Utazzunk el minél többen Győrbe és szurkoljunk a fiúknak! Hajrá Kécske!
Duna Aszfalt TLC
(felső fotó forrása: kisalfold.hu)