A hétvégi bajnokiról Tímár Zoltán, a csapat vezetőedzője nyilatkozott:
Sajnálatos 3-2-es hazai vereséget szenvedtünk a megyei rangadón a KLC csapata ellen. Az első öt perc után már kétgólos hátrányba kerültünk, ami a félidőre háromgólosra növekedett. A második játékrészben már inkább a mi akaratunk érvényesült, több helyzetet is kialakítottunk, azonban az egyenlítés már nem sikerült. Ma látszott először igazán, hogy mennyit jelent az egy év korkülönbség, párharcokból, versenyfutásokból többször is vesztesen kerültünk ki.
Sajnálkozni azonban most sincs okunk, hiszen mindvégig mérkőzésben voltunk, és kis szerencsével akár az egyenlítés is sikerülhetett volna.
Vasárnap a győzelem reményében utazunk Orosházára.
2019.09.28.
Duna Aszfalt TLC – Mercedes KLC 2 – 3 (0 – 3)
kécskei gólszerzők: Rottár Kimi Victor, Monzinger Dániel
Továbbra is Hajrá Kécske!
Duna Aszfalt TLC