A Merkantil Bank Liga NB II 9. fordulójában a tabella 3. helyén álló Budafoki MTE vizitál a Sportcentrumban.
A mérkőzéssel kapcsolatos gondolatait Simon Antal, a Duna Aszfalt TLC labdarúgócsapatának vezetőedzője osztotta meg a tiszakecskefoci.hu-val:
Az MTK és a Vasas után ismét egy nagyon jó csapat látogat Tiszakécskére. Nem véletlenül vezették a bajnokságot, s jelenleg is a tabella harmadik helyén állnak. Masszív, zárt védekezés jellemzi a budafoki csapatot, nem lesz egyszerű feltörni. A váci meccs előtt négy ponttal számoltunk ebből a két mérkőzésből, ez még meg lehet, de a Budafok ellen bravúr kell. Itt a lehetőség, hogy egy jó csapat ellen bizonyítsuk tudásunkat. Preklet eltiltott, viszont Kardos és Ludánszki felépültek a betegségükből. Remélem, hogy holnap bevethetőek lesznek, szeretnénk egy jó mérkőzéssel zárni ezt az etapot, hiszen a bajnokságban ezt követően legközelebb már csak októberben lépünk pályára.
meccstörténelem:
Az előző szezon két bajnoki mérkőzése szerepel eddig a históriában: Hazai pályán 3-0-ra győztünk novemberben, még májusban 1-0-ra kikaptunk idegenben.
szurkolói információk:
A mérkőzésre mindenki hozza magával a lakcím kártyáját és a személyi igazolványát!
Szeptember utolsó hazai bajnokiján, látogassunk ki minél többen a Sportcentrumba és szurkoljunk a csapatnak! Zúgjon a Hajrá Kécske! Szerezzük meg a három bajnoki pontot!
Duna Aszfalt TLC