A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Duna Aszfalt TLC labdarúgó csapata a WKW ETO FC Győr otthonában játszott kiélezett, izgalmas mérkőzést. A találkozót végül a rutinosabb hazaiak nyerték 2-1-re. A kiállítás miatt tíz emberrel fejeztük be a meccset.
A bajnoki találkozó után Simon Antal, a Duna Aszfalt Tiszakécskei LC vezetőedzője nyilatkozott a tiszakecskefoci.hu-nak:
Nagyon jó mérkőzést játszottunk egy erős csapat otthonában. A mérkőzésnek több fordulópontja is volt, amelyekből mi jöttünk ki rosszabbul. Úgy gondolom, hogy egy jogosnak tűnő büntető is elmaradt a javunkra. A kiállítás is egy fordulópont volt, ennek ellenére a csapat jól teljesített. Ezekből a kiélezett szituációkból sokat tanulhatunk, később a megfelelő rutinnal már mi jöhetünk ki jobban a fordulópontokból és még eredményesebbek lehetünk.
Boér Gábor vezetőedző, WKW ETO FC Győr: Sok helyzetet kidolgoztunk, végig irányítottuk a játékot, úgy érzem, rászolgáltunk a győzelemre, amellyel így az első három fordulót kilenc ponttal zárjuk. (forrás: nso.hu)
- augusztus 11. Győr, ETO Stadion, NBII Merkantil Bank Liga 3. forduló
WKW ETO FC Győr – Duna Aszfalt Tiszakécskei LC 2 – 1 (1 – 0)
1900 néző, játékvezető: Szőts Gergely
WKW ETO FC Győr: Horváth T. – Kovács, Vukasovic, Vári, Kalmár – Bagi, Chariopulos(Hidi), Szimcsó, Szánthó(Vashkeba) – Andric, Horváth Z.(Domonkos)
Duna Aszfalt TLC: Varga – Erdélyi(Csáki), Oláh, Preklet, Dr. Kardos, Sváb(Szuhodovszki)- Ludánszki, Tölgyesi, Kirchner, Nyilas- Zádori (Giuliano Durso)
gól: N. Andric, Vári (11-esből), ill. Ludánszki
kiállítva: Csáki (utolsó emberként buktatta Horváth Zoltánt)
A Duna Aszfalt TLC facebook oldalán csapatunk egyik szurkolója a következőt kommentelte a mérkőzéssel kapcsolatban: ,,Hatalmas gratula a srácoknak! Van CSAPATunk. Nb2-es szintű csapatunk. Ez győzelemmel felérő vereség volt az eto katlanban. Küzdöttek a fiúk, mint az oroszlán, és ha kellett szemet gyönyörködtetően játszottak. Van potenciál a Kirchner, Tölgyesi, Nyilas Szuhodovszki féle támadó szekcióban. Bemutatták egyszer- kétszer a kécskei tiki-takát. De a védelem talán még nagyobbat játszott. Mégegyszer gratulálok a csapatnak, így ki lehet kapni! Csak így tovább! Élmény volt nézni a csapatot. Hajrá Kécske!”(Kapás Lajos)
Labdarúgó csapatunk legközelebb augusztus 18-án a Kazincbarcika gárdája ellen, Putnokon mérkőzik majd a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában. Az eddigiek tükrében borítékolható, hogy ott is sokan biztatják majd a kécskei gárdát. Zúgjon a Hajrá Kécske!
Duna Aszfalt TLC
fotók forrása: WKW ETO FC Győr facebook oldala